Az olvasókör helyszíne, de többen csak legendaként gondolnak rá

- És ez itt a könyvtár- ordítottam el magamat. Mire a könyvtáros néni szúrós szemmel nézett rám.- Bocsánat- kiáltottam, mire szinte villámokat szórt a szeme.
Úgy éreztem, hogy jobb lesz, ha meghúzom magam, a végén még kitiltanak.
Szünet elején, mikor kiléptem az udvarra, nem is gondoltam, hogy megyek majd az új lánnyal a bálba. Mikor Móni üdvözölt engem az udvaron nem éppen arra vártam, hogy egy új lánnyal akarjon összehozni. Drágalátos Mónikának ugyanis az a legújabb hobbija, mióta megtudta, hogy Fannival szinte naponta szakítunk, hogy újabbnál újabb lányokkal akar engem összehozni. Arra még nem jött rá, hogy nekem nagyon elegem van az egészből, de idővel rájöttem, jobb ha Mónira hagyom az egészet. Mondjuk a haverok jól kiröhögnek és rendszeresen cukkolnak Fannival és Mónival, az utóbbival azért mert olyan, mintha az anyám lenne.
Amikor az árkádok alá értünk, és bemutatta nekem az ÚJ osztálytársamat és tizedikes csajt, tökre meg voltam, és nem gondoltam semmi rosszra. De mikor kinyitotta a száját, és azzal jött, hogy az új csaj új, akkor már tudtam. Végem van.
Tudtam, hogy esélyem sincs ellenkeznem Mónival, úgyis fölösleges kör lenne, ezért ránéztem az új csajra. Normálisan nem néztem meg, mikor bemutatkozott. Mikor megláttam a barna hajat, és az arcot...Hát soha életemben nem láttam még olyan arcot, és azok a szemek. Csak néztem rá pislogás nélkül. Második pillantásra ijesztően hasonlított Fannira, és harmadikra is, sőt negyedikre is. Az arca nem annyira, de ahogy hordta a haját, úgy félelmetesen hasonlított Fannira. Legszívesebben óriásit ordítottam volna. De mivel Móni és az a tizedikes csaj kerítőt akartak játszani, ezért elküldtek minket. Mondván, hogy mutassam be a Fanni hasonmásnak a sulit. Így nem tehettem mást körbevezettem. Csak remélni tudtam, hogy nem unja nagyon a dumálásomat, mert akkora zavarom lett Fanni 2 miatt, hogy megállás nélkül dumáltam.
- Nem sokszor jártam itt- vallottam be az igazságot.- Amúgy Fanni, te hogy állsz a könyvekkel?
Ó, basszus ugye nem Fanninak szólítottam? Ugye nem?

Nevetnem kellett, ahogy a könyvtárban ordibált. Kicsit jobb kedvem lett, a srác teljesen elvonta a figyelmem a problémáimról.
- Szép nagy. - moslyogtam. Gyorsan odébbrohantam és végigfuttattam a kezemet a könyveken. Közelebb hajoltam és észrevétlenül megszagoltam őket. Imádom a könyv illatot. Habár könyvtárakból könyvet kivenni nem igazán szeretek, jobban szeretem ha az én birtokom, de azért még ugyanúgy áhítattal töltenek el a könyvtári könyvek is.
- Fanni? - értetlenül néztem Attilára - Talán Tabilla. - mondtam kicsit megrökönyödve, és hirtelen, szokásomhoz híven, egy kis pondrónak éreztem magam. Reménytelennek éreztem az egészet. Pasi nuku - gondoltam magamban elkeseredve. Ha ő egy másik csaj után vágyakozik akkor felesleges foglalkoznom vele. Ha járni nem fogunk, akkor a barátja had legyek.
- Ki az a Fanni? - kérdezem moslyogva.

- Izé, nem Fannit akartam mondani...csak...- oké, most csináltam hülyét magamból. Ha nem lettem volna még nevetséges akkor most az lettem.
Ráadásul tök gázul viselkedtem. Na, ennyit a jó bemutatkozásról. Tabilla, és NEM Fanni, azért remélem még velem jön a bálba. Bár ezek után lehet, hogy jól megbántottam. Hisz melyik lánynak esne jól, ha valaki másnak szólítanák?
Kétségbeesett arccal néztem rá. Féltem, hogy leordítja a fejemet vagy sértődötten odébbáll. Így nagyot néztem, mikor mosolyogva kérdezte tőlem, hogy ki az a Fanni. Nem tudtam eldönteni, hogy igazi mosolyról van-e szó, vagy nem.
- Figyu- kezdtem el a magyarázkodást.- Bocsi, de tényleg...
Iszonyú zavarban voltam. Találkozok egy csajjal, aki az osztálytársam lesz, és beégetem magam előtte. Hogy valamelyest leplezzem a zavaromat, leültem az egyik asztal melletti székre. És csak remélni tudtam, hogy a gyér lámpafény eltakarja a zavaromat.
- Szóval az van, hogy....nem akartalak megbántani meg semmi- beszéltem össze- vissza, és bíztam, hogy a lényeget megtudja érteni a zavaros mondadómból.- Csak az a helyzet, hogy...
Próbáltam valami értelmeset összehozni, de mégis csak egy ismeretlen lányt neveztem az excsajomnak. Hajrá Atesz, mondj már valami érthetőt is! A végén még valami überbéna flúgos srácnak fog nézni.
- Na szóval- vettem egy mély levegőt, és hadarni kezdtem. Nem akartam meggondolni magamat.- Fanni a volt csajom, vagyis a barátnőm. Igazából most épp szakítottunk, de már egypárszor ez előfordult velünk. Tegnap előtt szakítottunk, és mivel még elég friss a dolog meg minden, plusz még te majdnem úgy nézel ki, mint ő. Ezért, hát Fanninak szólítottalak. Figyu, én meg értem, ha ezek után nem akarsz velem jönni a bálba, de szeretném ha mégis eljönnél velem. Mert jól elb@sztam a bemutatkozásomat, ugye?- kérdeztem tőle.
Reméltem, hogy még áll a báli ajánlat. Mert kell valaki, akivel el tudnám felejteni Fannit.

Attól függetlenül, hogy elég szarul éreztem magam Attis félreszólásától, még vissza kellett folytanom egy nevetést a habogása miatt.
- Stolto. - sóhajtottam egyet magamban.
Leültem én is egy székre és végighallgattam a mondanivalóját arról a Fanniról. Nem akartam egy kis másodhegedűs lenni, eléggé megszoktám már életemben az örökös második helyet. Itt van ez a srác. Még csak az kéne, hogy egy bábu legyek, akit ráncigál. Nem tűnt olyannak aki ilyen lenne. De ki tudja...
- Ha őt szereted akkor vele menj. - mondtam, majd hátradőltem a széken. - De ha én is megfelelek akkor elmegyek veled. - mondtam és ránéztem. Egyenlőre elhiszem neki ezt a sztorit. Ha meg nem igaz akkor mindaketten szívtuk. Ő mert elveszített egy jó lehetőséget, én meg mert... Mert nem lesz kivel elmennem a bálba. Éljen a megjátszott optimizmus. Pesszimista vagyok. Francba.
És íme, itt van a depresszióm...

Úgy megörültem, hogy mégis el akar jönni velem.
- Hogy szeretem- e Fanni?- kérdeztem magamtól hangosan.- Nem tudom- túrtam bele a hajam, majd Tabillára néztem.- Volt már olyan érzésed, hogy igazából nem is volt érzésed? Fannival szerettük egymást? Nem tudom.
Teljesen kikészültem, azt hiszem. Itt van Tabilla, aki eljönne velem a bálba, annak ellenére, hogy megbántottam. És én itt előtte boncolgatom a fanni-témát. Hát normális vagyok én? Biztos, hogy nem.
- De ha nem tudom az érzéseimet megfogalmazni vele kapcsolatban, akkor nem is szerettem, igaz?- néztem rá.- Mert ha szeretném, akkor tennék is azért, hogy ne szakítsunk folyamatosan, nem? Te harcolnál azért akit szeretsz, ugye? Úgy értem, nem engednéd, hogy elmenjen.
Ismét ránéztem.
Nem voltam egy lelkizős fajta, de most mégis valahogy Tabillának kimondtam azokat az érzéseimet, amiket eddig senkinek sem mondtam el.

Rámosolyogtam. Mert hát mi mást tudnék tenni? Olyan vagyok. A lelki kisugárzásom, mintha mindenki lelkének azt mondaná, hogy mondd el a problémáidat, én meghallgatlak! Persze nem bánom, szeretek én a lelki megmentő lenni, de mindenki olyan velem, mintha az én életem gondmentes lenne. Mindegy.
Nem akartam igent vagy nemet mondani a Stolto Ragazzo-nak. A végén még azt gondolná, hogy azt szeretném ha dobná a csaját értem. Nem is ismerem még igazán!
- Hát. Én nem tudhatom. Nem látok beléd. Viszont te valamennyire csak ismered magad. Ülj le ha hazamész és gondolkozz egy kicsit. - mondtam bíztatólag. - De ne vidd túlzásba! A végén még megárt. - nevettem rá. Próbáltam egy kicsit feldobni a hangulatot. Szegény annyira kétségbeesett.

- Igazad van, lehet, hogy megárt- mosolyodtam el halványan.
Hogy lehet ilyen hülye?! Egy új diákot tömök a hülyeségeimmel, míg valószínűleg a suli akarja megnézni. Gyorsan tereltem a témát, nehogy megrémítsem, már ha eddig nem tettem.
- Amúgy találkoztál már a rettegett igazgatóhelyettesünkkel? Mert ha nem, akkor szívesen megmutatom, merre van a börtön- mondtam neki.- Vagyis, az irodája.
Reméltem, hogy már találkozott Máday-val. Ugyanis nem szívesen futottam volna össze " kedves" igazgatóhelyettessel. Egy ideje üldöz engem és még pár osztálytársamat.
Csoportosan lógtuk el az irodalmat. Ezzel még nem lett volna akkor nagy baj, de ha a tizenkét fős osztályból csak öten ülnek az órán az ciki. Ráadásul nem csak egyszer fordult elő. Kardos csak egy kicsit van ránk berágva, na meg az ofő és persze Máday is. Ofőnk hosszú órákat vitatkozott velünk, hogy nem elég, hogy mi, fiúk lógunk, de még a lányokat is bűnbe csábítjuk. Hát el lehet képzelni, hogy ez a kijelentése után meddig maradtunk komolyak. A lényeg, hogy most a fiúkkal számon vagyunk tartva, és Máday kifejezetten ránk állt. Az persze nem érdekli őket, hogy fiúkon kívül három lány is velünk volt. Persze ők mindent megúszhatnak...Amúgy nem pikkelünk rájuk, de azért egy kicsit akkor is igazságtalan.

Felsóhajtottam.
- Az aulában őrjöngő boszorkányra gondolsz? - nekem így maradt meg az emlékezetemben. Boszorkány. Mert az. Nem?
- Volt szerencsém látni, de stílusomhoz hűen nem vett észre. - elvigyorodtam. Ez vagyok én.
- Nem szívesen futnék össze vele úgy, hogy észrevesz. Az első napomat rögtön azzal kezdtem, hogy ellógtam az első órámat. - Hupsz. - Halott ember vagyok. - vicceltem, miközben eljátszottam előtte a hattyú halálát. Ha tényleg ilyen szörnyű, akkor inkább otthon pusztulok meg tudatlanul, minthogy elkapjon. Bwuáh...
Bezzeg Itáliában! Ott mindenkinél meg van a Carpe Diem életérzés (csak belém szorult kevés), még az igazgató és annak a helyettese is jó fej volt. Francba. Anya tönkretette az életemet!!
Lassan kezdtem dühöngeni magamban, és ahogy megfigyeltem, ilyenkor kívülről fekete felhők úsznak a fejem főlé.

- Hát így fogalmazhatunk- mosolyogtam.- Egy született banya.
Stílusához hűen nem vette észre? Nem igazán értettem, ezért rá hagytam. Majd elmagyarázza, ha akarja. Tabilla lóg?!
- Valószínűleg már tele plakátolta a sulival a Wanted plakáttal, amin a képed van- utaltam arra, hogy igen, most már ő is rajta van azon a bizonyos listán.
De nem egyedül szokás lógni, úgy nem buli. Tapasztalatból tudom. Viszont csak ez az első napja, akkor kivel lógott?
- Kivel voltál?- kérdeztem meglepődve.
Majd eszembe jutott. Hisz Móni hívott hozzájuk az árkádok alá, és Móni sem volt órán.
- Csak nem Mónival lógtál?- hüledeztem.
Mondanom sem kell, hogy Móni is benne volt abba a három lányba, aki velünk lógta el az irodalmat. És Tabilla máris összebarátkozott Mónival? Jól meglepődtem, Móni nem szokott csakúgy szóba állni idegen emberekkel. Egyből méregetni kezdtem Tabillát. Mert ha Móni szóba állt vele, akkor valami olyat láthatott benne, amiért érdemesnek tartotta, hogy megismerkedjen Tabillával.
Összehúzott szemekkel mértem végig újra Tabillát. De a szép hosszú barna haján, és a gyönyörű csillogó barna szemén kívűl nem láttam semmi szokatlant.

- Ja, Mónival és Vivvel. - mondtam neki, és ellegyezgettem a felhőket a fejem fölül. Majd Attilának összeszűkültek a szemei és úgy nézett végig rajtam.
- Máris el kezdtél gondolkozni? - kérdeztem tőle vidáman. - Vagy. Jaj ne! Rájöttél, hogy én egy elvetemült, feketemágiához értő boszorkány és kém vegyület vagyok akinek a küldetése az, hogy elpusztítson minden helyes pasit a Földön? - kérdeztem nevetve. - Te is oda tartozol. - tettem hozzá kacér tekintettel.
Te jó ég! Mi ütött belém?! Én nem ilyen vagyok!! Nem szokásom órákról lógni, nem szokásom "idegenekkel" flörtölni. Mi történik velem.
- Mennem kell! - mondtam ijedten. De nem mozdultam. Ijedten néztem Attilát.

Már épp válaszoltam volna, mikor ledöbbentem. Az agyam leblokkolt. ,, hogy elpusztítson minden helyes pasit a Földön?" Ezt rám értette gondolkoztam. Fel sem kellett tennem a kérdésemet, válaszolt ő kérdés nélkül.
Aha, szóval helyes pasi vagyok. Akkor még sincs minden esélyem veszve. Hajrá, Atesz!
- Ne menj még- nyúltam a keze után.
Láttam, hogy nem mozdult, de mégis csak megragadtam a csuklóját.
- Miért akarnál menni, ha egy helyes pasi úgy is a közelben van?- mentem bele a flörtölésbe.
Végül is ő kezdte, én csak besegítek neki, hogy ne érje kudarc.
- Ráadásul nem is olyan messze- húztam egy kicsit közelebb.
Mit csinálok? Nekem ott van Fanni és a zűrös kapcsolatunk. Akkor miért nézem Tabillát, és miért mentem bele a flörtbe? Fanni halott ügy, te is tudod. Egy kicsit furcsa volt magammal vitázni. Normális ember nem csinál ilyet. De még összejöhet Fannival. Miért dumálok magamban? Úgyis tudod, hogy nem. Jesszus, én meghibbantam. Jó lenne csak egy dologra koncentrálni. Jó, oké, nagy levegő. Itt fogod Tabilla kezét, aki veled jön a bálba. Ne rontsd el!

Megijedtem. Ő is elkezdett velem flörtölni. JESSZUSOM! Mindjárt pánikrohamot kapok. Gyorsan és szorosan lehunytam a szemem mielőtt válaszoltam volna neki. Villámjáratban átgondoltam a dolgokat magammal kapcsolatban: Én NEM ilyen vagyok. Nem tudok flörtölni. Nem szoktam flörtölni. Nem szoktak velem flörtölni. Nem is ismerem ezt a srácot.
Kinyitottam a szemem. Egye fene. Ha anyám megcsalta apámat (C@zzo), akkor nekem kijár egy kis flörtölés. Talán. De az érzelmek vívódtak bennem. Egyszerűen féltem, nem voltam hozzászokva az ilyenekhez.
- És az nem zavar, hogy ki foglak nyírni? - tettem fel a kérdést, belemenve ezzel a játékba.

- Nem zavar- húzogattam a szemöldökömet.- Legalább egy kivételes szépséget látok utoljára a világból- kacsintottam rá.
Muszáj volt folyamatosan mosolyognom. Olyan mérhetetlen boldogsággal töltött el, hogy azt leírni sem lehet. Pedig nem is tudtam róla semmit. És mégis valahogy mindent tudtam.
- De lehet, hogy nem is fogsz megölni- folytattam.- Lehet, hogy jó boszi vagy, és megkegyelmezel nekem, az egyszerű halandónak. Aki mellesleg nagyon helyes pasi- léptem közelebb hozzá.
Kezeit továbbra is fogtam, nem mintha elfutna. Legalább is nem láttam rajta a jelet a futásnak.

- Ki tudja. Lehet, hogy megöllek. Lehet, hogy nem. Ha jó fiú leszel. - mosolyogtam rá. Kezdtem belejönni a dolgokba. Igyekeztem tartani a formám, vagyis inkább igyekeztem tartani a formám fölött elért színvonalat. Habár egy részem sikítva elrohant volna, én továbbra is ott ültem. És próbáltam nem az én kezem burkoló kezére nézni. Francba. Szép kis helyzet. Körbenéztem. Azt hiszem nem épp a könyvtár a legalkalmasabb erre.
És akkor.
~C'Est Bientôt La Fin ~ Megcsörrent a telefonom.
- Oh, pardon. - nyögtem ki. Szinte majdnem sóhajtottam egy nagyot. Akármennyire is kedvemre volt a helyzet, eléggé rettegtem is. És most a mobilom Egy mentőkötél. Ahh.
Gyorsan felkaptam. Hát persze, Letizia. Francba, teljesen megfeledkeztem róla.